Hogyan húzzák meg a 2018-as érettségi ponthatárait?

Archívum

Kategória

Hogyan húzzák meg a 2018-as érettségi ponthatárait?

Milyen szakokon húzták a legmagasabb ponthatárokat a 2017-es felvételin, és milyen ponthatárokra lehet számítani idén? Ebből a cikkünkből kiderül.

“Jelentkeztem egyetemre és több alapszakot is megjelöltem. Hol nézhetem meg, milyenek voltak a ponthatárok tavaly, és mitől függ, hogy idén hány ponttal lehet majd bekerülni a különböző szakokra?”

 A 2017-es felvételi ponthatárainak teljes listáját itt tekinthetitek meg – válasszátok ki azt az intézményt, amelyik érdekel titeket, és megtaláljátok az összes meghirdetett szakot, valamint azok ponthatárait.

A felvételi ponthatárainak megállapításának módszere hosszú évek óta változatlan: az algoritmus intézményenként és szakonként országos rangsorba állítja a jelentkezőket a felvételi összpontszámuk alapján. A legmagasabb pontszámú felvételizőtől kiindulva sorolja be őket a jelentkezési lap első helyén megjelölt képzésre – vagyis itt van kulcsszerepe a jelentkezési lapon megjelölt szakok sorrendjének.

A másik fontos tényező az adott képzési kapacitás (vagyis az, hogy az adott szakon hány hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben) és a jelentkezők száma. Ha az első helyen megjelölt szak már “betelt”, a második helyen szereplő képzésre próbál meg titeket besorolni a rendszer, ha oda sem sikerül bekerülni, a harmadik helyen szereplő szakra, és így tovább.

A ponthatár annak a felvételizőnek a pontszáma, aki a kiválasztott képzésre utolsóként bekerül, vagyis azok a jelentkezők már kimaradnak, akiknek ennél alacsonyabb az összpontszámuk.