A dietil-éter

Az oxigén mindkét párosítatlan elektronjával is kötődhet szénatomhoz. Az éterekben az oxigénatom két szénatomot kapcsol össze egyszeres kötésekkel.

A legismertebb éter négy szénatomot tartalmaz.

Köznapi neve éter, a tudományos életben használt, ún. csoportfunkciós nevedietil-éter (C₄H₁₀O).

Az éter közönséges körülmények között színtelen, erősen párolgó, jellegzetes, bódító szagú folyadék. A butanollal azonos moláris tömege ellenére tulajdonságaiban jelentősen eltér tőle, aminek oka a funkciós csoportban keresendő. Az éterben az oxigénhez nem kapcsolódik hidrogén, ezért a molekulák között hidrogénkötés kialakítására nincs mód. Ez okozza az alacsony olvadás- és forráspontot. Az oxigént az etilcsoportok két oldalról veszik körül, így a két szénhidrogéncsoport leárnyékolja a C-O kötések polaritását, a molekula csaknem apoláris. Ezt igazolja az apoláris pentánéhoz (36 °C) hasonló forráspontja és igen kis vízoldékonysága. Bár csaknem teljesen apoláris, oxigéntartalma miatt az éter is barna színnel oldja a jódot.

Az éterek nem lépnek reakcióba nátriummal, hiszen az oxigénatomhoz nem kapcsolódik leszakítható proton.

Az éterek, így a dietil-éter is, sósavas közegben történő főzéssel elbonthatók. A folyamat hidrolízis.

A dietil-éter etanolból állítható elő vízelvonással. Az eljárás az etilén laboratóriumi előállításához hasonló, de a folyamatot mérsékeltebb körülmények között (160 °C helyett 130 °C-on) kell végrehajtani.

A dietil-étert elsősorban kitűnő apoláris oldószerként használják. Régebben az orvosi gyakorlatban kisebb műtéteknél altatásra is használták, de mérgező hatása miatt ma már kivonták a forgalomból.