A DNS és az RNS szerkezete

A fehérjék aminosavsorrendjét a DNSörökíti át az utódba, és a DNS-ről “íródnak át” az információk, amelynek segítségével megtörténik a fehérjeszintézis. (A fehérjébe csomagolt DNS képezi a kromoszómákat.) Ennek az óriásmolekulának a térszerkezete nagy gondot okozott a tudósoknak. Végül egy amerikai és egy angol biológus, J. D. Watson és F. H. C. Crick az 1950-es években derítette ki, hogy a két polinukleotidlánc egymással a bázisok révén összekötve alkot kettős láncot, s ez a kettős lánc még maga is hélixszerűen feltekeredik. (A tudósok Nobel-díjat kaptak a DNS szerkezetének felfedezéséért.) A két lánc távolsága állandó, amit az tesz lehetővé, hogy egy-egy purin- és pirimidinbázis hoz létre egymással hidrogénkötést. A nagyobb méretű adenin a kisebb pirimidinbázisok közül mindig a timinnel létesít két hidrogénkötést, a guanin a citozinnal pedig három hidrogénkötés kialakítására képes.

A fenti szabályszerűségből következően a DNS egyik láncának bázissorrendje egyértelműen meghatározza a másikat: annak kiegészítője, ún. komplementere.

A kettős hélixet alkotó DNS-ben a hélix emeleteit a cukor-foszfát-lánc közötti hidrogénkötések rögzítik egymáshoz.