A nyelvi jel és jelrendszer

A nyelvi jel és jelrendszer. Jel fogalma? A jel valamilyen érzékszerveinkkel felfogható (látható, hallható, tapintható) jelenség, amely egy másik (önmagán túli) jelenségre utal. Jelentését meghatározza, hogy a valóság mely részét, milyen körülmények között, milyen jelrendszerbe illeszkedve képes felidézni. A jelek szerepe mindig általánosító, mert egyszerűbbek, mint a valóság, amelyre vonatkoznak. Jellé csak úgy válhatnak, ha […]

A nyelvi jel és jelrendszer. Jel fogalma?

A jel valamilyen érzékszerveinkkel felfogható (látható, hallható, tapintható) jelenség, amely
egy másik (önmagán túli) jelenségre utal.
Jelentését meghatározza, hogy a valóság mely részét, milyen körülmények között, milyen
jelrendszerbe illeszkedve képes felidézni. A jelek szerepe mindig általánosító, mert
egyszerűbbek, mint a valóság, amelyre vonatkoznak. Jellé csak úgy válhatnak, ha egy
közösség minden tagja elfogadja, jelként értelmezi őket. A jelek csak egy jelrendszer
tagjaiként működnek. A jel csak az emberi érintkezésben, a szándékos tájékoztatás
folyamatában töltheti be lényegi szerepét: a jelzést. A jelölő felidézheti a jelölt dolgot
hasonlóság alapján (pl. a közl. lámpa tilos mezőjében álló – a szabad mezőben lépő
emberalak). Vannak jelölők, amelyek nem hasonlítanak a jelöltre, de valamiféle kapcsolatban
állnak vele (pl. a közl. lámpában a nyíl a haladás irányát jelöli). És vannak jelek, amelyeket
csak a társadalmi megállapodás kapcsol össze a jelölt dologgal (pl. a közl. lámpák színei). A
nyelv a legegyetemesebb jelrendszer. A leginkább alkalmas a külső és belső valóság
bonyolultságának teljes kifejezésére. A nyelv egy közösség alkotása, amelyet évezredek
folyamán a társadalom hozott létre. Ez a jelrendszer az alapja az egyes ember
beszédtevékenységének, és ezt a jelrendszert az egész társadalom elfogadja. A nyelv foglalja
magában a beszédtevékenység szabályrendszerét, és biztosítja számunkra a társi érintkezés
egyik legegyszerűbb formáját. A nyelv állandóan növelhető. A beszédben megtestesülő
nyelvhangokból épül fel. A beszédhangoknak önmagukban nincs jelentésük, csak jelentés
megkülönböztető szerepük van (pl.: tár-zár-kár-már). Morfémának nevezzük azokat a nyelvi
elemeket, amelyek hangtestekből állnak és jelentés fűződik hozzájuk (pl.: szó, rag). A
szintagmák (szószerkezetek) morfémákból épülnek fel (pl.: ír – könyvet ír). Ezek alkotják a
beszéd magasabb egységeit: a mondatot és a szöveget. A morfémákat jelentésük, alaktani
viselkedésük és mondatbeli szerepük szerint csoportokba soroljuk (pl. a szavakat szófaji
csoportokba). A nyelvben nincsen szó minden egyes tárgyra vagy emberre, hanem egyes
csoportnak, osztálynak van 1-1neve (pl. nincs minden fának külön neve, hanem van almafa,
körtefa stb., vagyis 1-1 csoport). Ugyanaz. a nyelvi jelek változatos összekapcsolódásával a
konkrét tárgyak, cselekvések legfinomabb egyedi árnyalata