Végzős középiskolások, figyelem! Amit már most tudni lehet a 2019-es felvételiről
Még másfél hónap és elkezdődik a 2019-es egyetemi-főiskolai felvételi, de rengeteg mindent már most lehet tudni: megmarad például az érettségi pontok duplázása, és azt is közzétették már, hogy mely szakokhoz szükséges emelt szintű érettségi.
A pontszámítás szabályai nem változtak
A pontszámítás alapszabályai jövőre is ugyanazok lesznek: ha alap- vagy osztatlan szakra, felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, akkor maximum 200+200+100 pontot szerezhettek, ebből 100 többletpont, amelyet az emelt szintű érettségivel, nyelvvizsgával, OKJ-s végzettséggel, illetve verseny- és egyéb eredményekkel szerezhettek meg.
Az egyetemre vagy főiskolára jelentkező diákoknak először az 5 fő tantárgyból szerzett − utolsó két év végi − érdemjegyeket kell összeadniuk, majd megduplázniuk: a magyar nyelv és irodalom (itt a két érdemjegy átlagával kell számolni), a matematika, a történelem, egy (legalább 2 évig tanult) idegen nyelv vagy nemzetiségi nyelv és irodalom mellett egy, legalább 2 évig tanult természettudományos tantárgy eredménye is számít. Így maximum 100 pontot szerezhettek.
Ehhez kell hozzáadni a 4 kötelező és 1 szabadon választható tárgy érettségi százalékos eredményének átlagát – ez szintén legfeljebb 100 pont lehet.
Érettségi pontszám: maximum 200 pont
Az érettségi pontok számításakor már csak annak a két tantárgynak a százalékos eredményét kell figyelembe venni, amely a kiválasztott szakon kötelező vagy választható. Tárgyanként maximum 100 pontot lehet szerezni, vagyis összesen 200 pontot − függetlenül attól, hogy a két tárgyból tett érettségi vizsga közép- vagy emelt szintű.
Marad a duplázás
A 2019-es felvételin is lehet majd „duplázni”, vagyis az alap- és osztatlan szakokon kétféleképpen lehet kalkulálni a pontokkal.
Vagy össze kell adni a középiskolai érdemjegyek és az érettségi vizsgák átlageredménye alapján kapott tanulmányi pontokat, valamint az érettségi pontokat (ez utóbbi a kiválasztott szakon kötelező vagy választható két érettségi tárgy százalékos eredményének összege, például egy 77 százalékos magyar érettségi és egy 80 százalékos angolérettségi alapján 157 érettségi pontot kaphattok).
A másik számítási mód, hogy megduplázzák az érettségi pontokat. Akármelyik számítási módszert is használjátok, a végeredményhez kell hozzáadni a többletpontokat! A két számítási mód közül mindig azt választják, amely a felvételiző számára előnyösebb.
Ezeken a szakokon lesz kötelező az emelt szintű érettségi
Ebben a dokumentumnak találjátok az alap- és osztatlan szakok teljes listáját, mellettük pedig az érettségi követelményeket – ahol jelzik, ott emelt szintű érettségit is kell tenni a meghatározott tárgyakból:
Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2019. évi felsőoktatási felvételi eljárások során
A legnagyobb kihívással továbbra is azok szembesülnek, akik általános orvosi, fogorvosi, állatorvosi vagy gyógyszerész szakra szeretnének bekerülni, nekik 2 tárgyból is emelt szintű érettségit kell tenniük.
Persze az emelt szintű érettséginek akkor is érdemes nekifutni, ha valaki olyan szakra jelentkezik, ahol nem kötelező a nehezebb vizsga, az 50 többletpont ugyanis nagy előnyt jelent a felvételin.
Változatlan marad a minimumponthatár is
2019-ben sem változik a minimumponthatár, vagyis az alap- és osztatlan szakokra csak azok kerülhetnek be, akik legalább 280 pontot összegyűjtenek az emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért és az OKJ-s szakképesítésért járó többletpontokkal együtt, de más jogcímen járó többletpontok nélkül. A felsőoktatási szakképzéseken alacsonyabb lesz a minimumponthatár: legalább 240 pontot kell szerezni az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, a más jogcímen járó többletpontok nélkül. A végleges ponthatár ezeknél természetesen jóval magasabb lesz.